Az idei projektünk a FoodCoin nevet kapta és az ételpazarlás és az éhezés problémákra kínál megoldásokat.

Az ötlet két éve született, mikor mi még hetedikesek voltunk és új volt nekünk a gimnázium. Egy osztálytársunk kollégiumba kezdett járni, és meg kellett szoknia, hogy saját magáról kell gondoskodnia.

Egy nap sajnálattal látta, hogy megromlott a párizsis szendvicse a hűtőben. Ezt csak poénból mondta el, viszont mi elkezdtünk gondolkodni azon, hogy hogyan lehetett volna azt a szendvicset megmenteni, ha már nem ette volna meg senki, mielőtt megromlik.

Terveztünk egy rendszert, amiben egy alkalmazással felajánlhatjuk felesleges ételeinket és a rászorulók, vagy egyszerűen csak éhes emberek megrendelhetik. Ezt tudásunk híján csak pár évvel később tudtuk megvalósítani, amikor már rendelkeztünk néhány egyéb projekt miatt android- és webfejlesztési, valamint design ismeretekkel.

Elkészítettük az alkalmazás egy nagyon kezdetleges verzióját és építettünk egy terepasztalt, amin egy robotautó tudta szállítani a házak között az ételeket.

Amikor a 2019-es FLL robotikaversenyen tudomást szereztünk a Future Makers nagydíjról, újra elővettük az ötletet és újraalkottuk a praktikus felhasználás érdekében.

Felhasználók egy weboldalon keresztül feltölthetik a felesleges ételeiket, megadva az átvétel helyét, a kategóriát és a lejárati dátumot.

Ezután a többi felhasználó láthatja azokat a felajánlásokat, melyek a közelében vannak, és rendezheti ezeket távolság, lejárati dátum és kategória szerint. A weboldalt tudják használni éttermek is, ahol a nagyobb mennyiségben keletkezik felesleges étel, és szeretetszolgálatok, vagy egyszerűen csak éhes emberek is tudnak rendelni.

Regisztrációnál a felhasználók egy alap FoodCoin tőkével indulnak, amit később növelni lehet nyakunkra maradt ételek feltöltésével, valamint tejes, vagy üdítősdobozok gyűjtésével és visszaváltásával, amiket cserepekké átalakítva használhatunk növénytermesztésre. Ezeket a ládákat szeretetszolgálatokon keresztül eljuttatnánk a rászorulókhoz. Ez a funkció jelenleg még nem elérhető, mert nincs akkora elterjedése, hogy elég átvételi pontot létesítsünk.

Ha a felajánló valamilyen okból nem tudja átadni a terméket, akkor visszavonhatja a felajánlást. Abban az esetben, hogyha már érkezett megrendelés az adott ételre, a megrendelő visszakapja az étel árát.

Ha a megrendelő szeretné lemondani rendelését, akkor az ár felét visszakapja, a másik fele a felajánlóé lesz.

Extra motivációként egy kis versenyt, játékot vittünk a rendszerbe, aminek lényege hogy eladás vagy vétel után a felek XP-t kapnak, amivel szinteket lehet ugorni és különböző rangokat valamint achivementeket szerezni.

A kód rendezettségének és bővíthetőségének igénye miatt a weboldal elkészítéséhez egy keretrendszert használtunk, amely segítségével struktúráltan írhatjuk meg az oldal egyes elemeit, valamint rengeteg, sokszor ismétlődő programozási feladatot leegyszerűsít, így biztonságosabbá és könnyebben olvashatóbbá válik a programkód.

Egy MVC rendszer működése

Kliensoldalon JQuery-t és Bootstrap-et használtunk a felhasználói felület megalkotásához. Az egész projektünket a JetBreans PHPStorm fejlesztői környezetben készítettük el, ami rengeteg automatizált folyamattal segíti a kód írását.

A verziókövetés nagyon fontos egy nagyobb projektnél, mivel így vissza tudjuk nézni az egyes verziók közötti módosításokat, és, ha valamit elrontottunk, egyszerűen visszavonhatjuk. Továbbá jelentős segítséget nyújt a csapatmunkában is, mivel így, ha egyszerre két ember dolgozik ugyanazon a kódon, össze tudjuk hasonlítani az egyes emberek változtatásait és egyesíteni tudjuk a szálakat.

A jövőben az ételeket szállíthatnák önvezető autók, robotok. Egy optimális útvonalat megtervezve minden nap kiszállíthatná a felajánlott ételeket a megrendelőknek, a maradékot pedig egy szeretetszolgálathoz.

Egy, már napjainkban is működő önvezető robotos kizállítási rendszer

Köszönjük, hogy elolvastad, ha tetszett, nézd meg az oldalt és oszd meg!
A FoodCoin weboldala: foodcoin.ambrusweb11.hu